Nem lehet elmenni szó nélkül a pénteki – febhuszonnégyes – időjárás mellett. Két nagyon egyszerű oka van.
07
feb 12
Változnak a dolgok
Néha kimondasz egy szót, néha leírsz ezret.
Néha leírsz egy hangot, aztán pengeted.
Majd nézed a szemét, hogy tied legyen.
S eljön az idő, hogy így legyen.
A világ vége pedig a világ kezdete. Ezt akartam közölni veled.
–1935
02
jan 12
Elindult: sT 365
Kísérleti jelleggel, de elindult az adás:
365 napos fotó blog lesz. Idén ha az időm munka is engedi, akkor talán meglátogatok pár érdekes helyet, egyébként is tök jó kitartásos feladat lesz. Nem lesz túl komoly. Előre félek a motoros napoktól, mert akkor még egy telefont se tudok elővenni. Ha nem lesz kép, lesz írás, ha az se, akkor semmi nem lesz.
27
dec 11
Munka
Immáron 3 hónapja dolgozom életem első igazi munkahelyén. Igazi, vagyis reggel be kell jönni és este haza kell menni.
Csapongó gondolatokból leírom amit tudok.
Nem értem, hogy emberek ezt hogy bírják. Igaz, sokat ront, hogy Budaörsre kell kijönni, de ettől még minden nap korán kelni és időben feküdni, plusz a munka miatt nem lehet elintézni semmit. Nincs napközben ebéd valahol valakivel, nincs mászkálás, ügyintézés. Minden szigorúan munka után, ami 17.00. Ami meg sosem 17.00, mert képtelenség időben felállni az asztaltól. A miért kérdésre pedig az a válasz, hogy félig a 17-kor-kiesik-a-toll-a-kezemből és az érdekeltek közt lenni nem túl hálás. Haza nem mehetsz, mert többet várnak, nyilván te is többet akarsz de közben érdekelt sem vagy abban, hogy tovább maradj. Nem is zártam be a saját érdekeltségeimet.
Furcsa még a struktúra, illetve jelen helyen ennek teljes hiánya. Ezt értem mind emberileg / szervezetileg, mind informatikailag / működésileg. Ilyenek, hogy ki-miért felel, mi alapján teszi amit tesz, vagy milyen gépen honnan mit ment, milyen közös erőforrásokkal. Semmi nincs. 3 fős kis cég működés 30-40 emberrel.
Közben meg azért lennék itt, hogy egy adott részt rendbe tegyek, de nem lehet, mert az emberek a lazasághoz szoktak. Fegyelmezni, meg ordibálni nem fogok, óvodásokkal nem lehet dolgozni. Ezért vagy megváltoznak vagy ki kell rúgni őket. De ezt sem lehet, mert a rendszer is a saját súlya alatt van épp összeomlóban, több alátámasztás van, mint egy düledező pesti bérház falai alatt és erre könnyű rákenni mindent.
Tipikus kézi vezérlés. A baj csak az, hogy lassan egy sugárhajtású gépet kell kézzel vezetni. Elárulok egy titkot: nem lehet.
Eltelt a három hónap. Ma 27-e van. Ez életem első két ünnepek közt irodában töltött napja. A saját céges mókákat nem számolom, mert ugye aki a saját szekerét tolja, az hétvégén is tolja. De nem nagyon emlékszem benti szívásokra.
A bejárást se értem. 9-re szigorúan be kell jönni. Igaz, ezt egy ujjamon megszámolom hányszor sikerült. De ha engednének 1 órát, akkor kb 40-50 perccel kevesebbet közlekednék. De ebben pont nem. Minden más kusza, ez nem.
Ugyanilyen érdekesek a hétről hétre változó jelenléti ívek, most ezt is add, most azt is, most mondd meg hol vagy, stb. Kézi vezérlés. Miért kell tudnia a tulajnak, hogy Pista éppen hol van. Egyrészt bent van, mert máshol nem is lehet, másrészt ha kint van, akkor tudjon róla a főnöke. De a tulaj?
Nem vagyok egy nagy vállalati multi fan, de van az a méret és szitu, amikor már át kell venni egyes dolgokat tőlük, szervezni kell és írni.
Próbálom bevezetni a Redmine nevű csodarendszert, de nem megy. Nagy az ellenállás, nincs rá idő, mindenki fél tőle. Na persze, rend lesz. Egyértelmű lesz (lenne) ki adta ki hibásan a feladatot, vagy ki végezte el hibásan és ki késett vele illetve látható lesz, hogy 3 szóban lett kiadva a feladat vagy rendesen le lett írva a kérés, az esetek, a minta, a megoldás menete, az elvárt működés, stb.
Híve vagyok a kommunikációnak, az egy helyen való ülésnek, de az egy légtér számomra megbukott. Nem tudom a multik hogy nyomják, de valószínű az ott dolgozók annyira bio-robotok, hogy nekik nem gáz. Ez itt egy technológia cég, fejleszt és kommunikál, kevés az ismétlődő feladat, nagy a zaj. Ebben megbukott az openair-office. Fenntartom, hogy ez részben a kézi vezérlésnek is köszönhető.
További vicces dolgok még a megnövő cégnél, hogy egyfolytában balhé van, hogy ki nem mosogatta el a saját szarát. Hát én nem szoktam. Felvetettem, hogy mindenki bead 3.000 forintot vagy vegyen a cég, de kéne ide egy mosogató gép. Szerintük nem kell, így marad az állandó vita. Ami se a tulajéknak, se a munkavállalóknak nem jó, csak rossz ízt ad arra a napra. (Ezek komoly, hangoskodós, konyha bezárással fenyegető balhék.) De miért kell ezt? Egy nettó 90k -s gép megoldaná.
Ugyan ez a WC kérdés, bár itt legalább nem a Húzd le magad után! probléma került elő, hanem a papír törlő és a kapcsold le a villanyt. Én értem, hogy áram és pingvinek, de ez nem óvoda. Sok ember sokféle, ezt nyelje le a munkaadó.
További vicces dolog, hogy úgy kellett kierőszakolni egy nagyobb switch-t, mert nem volt elég csatlakozó, a wifizz felkiáltás pedig könnyű, csak szaggat, és hát mégis csak tech cég. Talán egy 13.000 forintos eszköz megvásárlása és installálása ne legyen már gond. Ugyanez a tonerrel: ne nyomtass, mert ki fog fogyni és kell a könyvelésnek. Ez mindjárt két gond is: nincs rendelve toner és egy darab hálózati nyomtató van, amit csak az ér el aki kibaszkódta magának.
Az olyan dolgokon, hogy a grafikának nem kell a fény, a többinek meg igen és megy a vita, már csak hab a tortán.
Nos, így mennek itt a dolgok.
27
dec 11
Magyar
Sokat szenvedek azzal, hogy a magyar választékos és színes szókincsét próbálom fordítani angolba, de egyszerűen nem vagy. Ennek sok oka van, de legtöbbször az, hogy egyszerűen nincs rá szó a másik nyelvben.
Erről szól az alábbi írás:
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, —
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!
Aki “slattyog”, miért nem “lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki “beslisszol”, elinal,
Nem “battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
– Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg.
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
20
dec 11
ReLoad
Visszatértem!
Valamiért nagyon euforikus érzés tölt el ezen karakterek írása közben, pedig sem celeb nem vagyok, sem népes olvasótáborral nem rendelkezem. Ettől még ez most olyan visszatérésnek tűnik a számomra, mint a Gesztiék Rapülők koncertje, ami előbb volt mint az első.
Írni fogok, sok téma lett közben. A fele nem aktuális, a másik fele már nem bosszant, a harmadik fele meg szanaszét van a telefon, jegyzet (papír), laptop eszközök háromszögén.
A most megírandó posztokkal még csalni sem fogok, nem dátumozom vissza, nem kell keresni se, de majd írok bele dátumot. Lássuk a témákat:
Munka, 365, Fotó, Helikopter, Koncert (Detox, PK), Autó, Motor, Változás
Ezekből lesz 1-1 vagy 1 nagy.
07
okt 11
IPad
Elerkezett az ido. Eddig nem lattam ertelmet. Nekem ne teremtsen igenyt, jo a kis 13-as Macbook. De! Most hogy utalom mar a gepeket es arra a vagodeszkara is egyre tobb hasznos es produktiv (nem cdak fogyasztasra alkalmas) okossag van -nagylevego- es egyre tobb irni valombol, egyre tobbet meg is irok, pedig a nagy gat, hogy utalok potyogni, arra kesztet hogy vasaroljak es ne iphonen baszkodjak. Jo, persze ez is, de azert ezen irni bibliat, felerne a mennybemenetellel.
Varok akciot, karacsonyt aztan eljatszom a MrBean-t es meglepem magam, de meg am!
07
okt 11
Letérdelek
Nincs szerencsem a terdeimmel, az a budos nagy helyzet. Van ugye ez a futasos dolog, ami nem mas mint nemi porc kopas fuszerezve izom gyulladassal. Na de ma meg a motoros nadragom sikerult a masik -jobb- terdemmel a kipufogo leomlo kozelehez erintenem, igy a kulso resze egybol megol adt es osszeegett. A ZESZ-bol kifele jovet vettem eszre. Labamnak ugye nem lett baja, mivel bazi vastag a nadrag. Fakk.
06
okt 11
2 szó a ZESZ-ről
Az a baszd meg, hogy itt dekkolok fent nevezett intézményben 2.5 órája, és valami hihetetlen dolgok történnek itt.
04
okt 11
Változások
Két Facebook kedvenccel kezdek:
“Hív a metal, hív a rock, fémzenénél nem kell jobb!”
“Ha nem megy: erőltesd; ha eltörik, akkor úgy is ki kellett volna cserélni.”