Kimentünk egy kicsit -22 fok körül este sétálni. Egészen extrém. Nem mentünk nagy távra, mert ez még a megérkezés estéjén volt miután felébredtem a hirtelen kóma alvásból. A szokásos öltözködés után lent azért meglepő volt a hideg. Nem vészes ennyi ruhában, de ami kint van bőrfelület, az megérzi.

Ilyenkor egyébként különösen durva a füst, ilyenkor fűtenek be a jurták a város körül, és durván érezhető, látható, mint azt az alábbi kép is mutatja. És ez tényleg nem köd vagy pára, ugyanis itt száraz a hideg, itt bizony füst van.

A folyót néztük meg, ami nagyon durván vastagon befagyott, készítettem is róla képet. Itt ott repedő hangja volt, amikor mászkáltunk rajta, de ugrálva sem szakadt meg. Iszonyat jópofa volt.

Arcom, orrom durván meghűl, és erősen gondolkodom a szakáll, de legalábbis a bajusz levágásán, ugyanis a lélegzéstől kicsapódik rajta a pára, ami megfagy, és ahogy mozog a szám beszédkor, egyből érződik ahogy repedezik fel. Ugyanez van egyébként orr, orrszőr kombinációval is.

Az orr egyébként is egy érdekes terület, mert a füst miatt olyan fika darabok gyűlnek össze estére, hogy szinte maguktól potyognak kifele.

Tesóm arcán mutatom a bajusz fagyást.

Ami igazából itt nem mű, hanem igazi. Rengeteg kori pálya van, főleg iskolaudvarokban, vagy főtereken, ahol valami kis fallal, vagy bármivel annyit megoldanak, hogy a víz ne folyjon azonnal szét, úgy is egyből megfagy és már kész is a pálya.

Éjjel láttuk, hogy egyszerűen készül, egy fickó slagozza rendes csapvízzel, ami annyival melegebb a levegőhöz képest, hogy egyszerűen gőzöl, és már fagy is rá a pályára. Erről sajnos nem készült kép, azonban van remek X-akták zenével tarkított éjszakai korizás videó az ablakból.

Leszállás után, vagyis közben két dolog volt érdekes. Az egyik, hogy a mongolok is olyanok mint az amerikaiak, azaz tapsolnak. Ami viszont teljesen egyedi náluk, hogy közvetlenül a taps után még a futó pályán az óriás fék közepette felpattant mindenki és elkezdtek pakolni. A légikisasszonyok rájuk se szóltak. Hangoskodtak, pakoltak és lökdösődtek. Én teljes békében vártam persze a megállást.

A kiszállás első érdekessége az volt, hogy az ajtóból kilépve a folyosóra már megfagytam. A kényelmetlenség miatt a kabátot nem cipeltem végig, pottyászban jött, én pedig sima farmer – kapucnis felső kombóban utaztam. A radiátorok forrók voltak persze, de szart se ért. Készítettem mindjárt egy lehelős fotót, mert tényleg jó hideg volt, ugye reggel 8:30-at írunk.

Haladok be a terminálba, mert én voltam persze az utolsó. Bent igazi szocialista helyiség fogadott, fotózni nem mertem, mert volt vámos, meg még többféle egyenruhás ijesztő mongol. Kezembe nyomtak egy fehér papírt, hogy töltsem ki, ez volt az egészségügyi nyilatkozat, ahol olyan okosakat kérdeztek, mint az amcsi vízumon (Ön tervez -e terrorista cselekményt az usa ellen?), hogy asszondja: volt -e lázas az elmúlt 24 órában, meg hogy köhög -e, esetleg a feje fáj -e. Nyilván egyik se, akkor is ha mind, persze nyelni nem mertem, nem hogy köhögni, főleg azután, hogy egyik itteni magyar szólt, hogy vegyek be leszállás előtt paracetamolt, hogy a testhőmet lenyomja, mert megmérhetik, én meg persze ezt is jól elfelejtettem.

Papír kitöltés után odaléptem az ablakhoz, egyből hiányzott egy papírom, mert hogy van még egy formanyomtatvány amit ki kell tölteni. Furcsa mód ez nem úgy megy, mint az usa járatokon, ahol már a gépen szétosztják a papírt és kiszálláskor már ott szorongatod kitöltve. Szóval itt van még egy érkezési papír is, amin nagyjából minden adatot meg kell ismételni. Na ezekkel sétálsz az ablakhoz, ahol unottan kapsz egy stemplit, aztán az egészségügyis szemre diagnosztizált (Dr. House), elvette a papírt és intett, hogy menjek tovább. A vámos hasonlóan járt el, bár az elején határozottan elém ugrott a folyosón, gondoltam is, hogy ugrik az egyik pálinka majd, de aztán ő is biccentet.

Volt viszont egy tábla, amit sehogy sem tudtam értelmezni, beszúrom ide. Fiúk lányok ugorjanak egymás nyakába, fiúk fogjanak kezet, de aztán szigorúan mossanak kezet, mert jön a majmot támadó denevér, amit tűzön kell megsütni??

A reptér amúgy olyasmi, sőt régebbi mint Ferihegy 1, kissé lepukkant a csomagkiadó szalag is, viszont van kamera, meg nagy kijelzős tv kint és a kedves váró családtagok már az LCD-n nézhetik, ahogy bénázik az utas a csomagkereséssel.

Na de, végül kiértem, Tesóm, felesége és barátja Gábor vártak. Őrült mindenki, jó volt, fasza volt.

Az első szagok

Ami egyből megcsapta az orrom a hideg után – bár kaptam egyből egy kabátot – ami kellett is, az a mérhetetlen füst és füst szag. Mint valami tábortűznél, tűz közben után, amikor dől a füst, mert nem jól ég a fa, vagy csak egyszerűen ég és füstül. Itt már persze értelmet is nyert az az időjárás kiírás, hogy: Ulánbátor, -22 fok, füst. Ez egy rendes jelentés, egy állapot. Tényleg jön a városra a füst, ez egyszerűen szinte mindig jelen van.

Mivel azóta eltelt 3 nap, így tudom, hogy ez a szellőztetésre, az orrunkra, a láthatóságra és mindenre hatással van, de majd később még mutatok dolgokat ezzel kapcsolatban.

Visszatérve a megérkezéshez. Egyből bepattantunk egy családi óriás Lexusba, jó meleg volt benne, óriás motorral, és megindultunk a város felé. Nagyjából ez a látvány fogadott:

Először még kietlen útszakasz, de a füst jól látszik. Ez nem köd, nem pára, ez füst. És nem az az erőmű felel érte, mert az a város széle, és nem a város felé mutatnak a füst csíkok.

Menet közben még egyszer csak megálltunk, az út szélén, több autó is állt már ott, egy pihenő szerűség, ahol imamalom szerű hengereket kell tekerni, mert jó szerencsét ad az útra. A furcsaság az, hogy mindenki tekeri, nem csak a buddhisták és csak a hengeriségükben voltak imamalmok, díszítésükben pedig valami mongol megfelelőjük. Figyelem, idióta videó következik, mentségem a hideg és a nemalvás:

Aztán beértünk a dugóba. Olyan pesti féle jóóóó nagy dugó, de tényleg nagy:

Innentől kezdett a tesóm állat módjára vezetni, már épp kezdtem rászólni, amikor is elkezdték mesélni, hogy ez bizony itt így megy. Dudálás van, autó orr betolás, piros lámpán átmenés, sáv nem számít, szembe forgalom nem számít, gyalogos mint olyan pedig nem létezik, és még sincs agresszió. Videókat erről később. Ijesztő, de fantasztikus.

Belvárosban kiraktuk Gábort, aztán elmentünk haza, lepakolás.

Öltözködés, csizmabolt

Egyből csizmáért kellett menni, mert kinevették a jó kis Columbia túra cipőmet, szerintük vékony lett. Nagyon ki se pakoltam, egyből mentünk boltba. Szerencsére közben a -22-ből -16 lett csak, ami annyira nem vészes, de öltözni erre is kell.

Az öltözés viszont itt külön táncmulatság, legalábbis az európaiaknak, mert ezek a mongolók nem viszik túlzásba, még a sapka sál elmaradhatatlan téli kellékeket sem veszik fel, sima farmer kabát, lányokon harisnya, meg mondjuk egy 100.000 forintos jak szőr csizma.

Na, az én öltözésem viszont

Zokni 1, jéger alsó 1, póló 1, ezek egymásba tűrve. Zokni 2, síruha aláöltöző nadrág 2 (köszi KárolyP), pulóver 2, ezek megint egymásba tűrve. Zokni 3, farmer nadrág 3, még egy pulóver 3, egymásba tűrve. Mellkas védő bebújós sál (köszi KS), rá a motoros gumis szűk bebújós sál. Aztán kabát, és uschanka (köszi KS). Meg persze kesztyű.

És a felétől már meghalsz, mert a lakásban 26 fok van, őrület. El is zártam a fűtést. Így viszont kint se fázom. -20 fokig nagyjából eddig jó, lehet sétálni, mászkálni.

Csizma

Elmentünk egy helyik Skála szerű és állapotú áruház épületbe (minek hívjuk ezt? mert nem pláza) és kerestünk cipőt, csizmát, bakancsot bármit. Egyrészt jópofa, hogy mindenkinél nagyobb vagyok és mindenki megnéz, másrészt nem volt vicces, hogy 43 felett nincs cipő, se semmi. Így a sokadik bolt után átmentünk a kínai piac szerű épületbe, ahol mily meglepő, szintén nem volt.

Nagy nehezen, de tényleg 1.5 órás keresés után egy mongol fickó azt mondta kövessük. Követtük, le két emeletet ki az utcára, át egy másik épületbe, onnan fel egy emeletet, tekeregtünk folyosókon össze-vissza aztán bementünk egy kis kalitka üzletbe és azt mondta: Tessék, ez 45-ös. Belebújtam, ha tudtam volna, nem értettem, megfordítom, hát 43-as. Néztünk rá, hogy hahó ember 45 != 43. Aztán túrt még, és lett egy 45-ös, nem szép, de meleg, hát megvettük. 160.000 helyi pénz volt, ami kb. 16.000 magyar forint. Így lett csizmám.

Az alábbi képen látható a kínai piac szerűség. Olyan mint az Ázsia center, csak szűk, meg régi, meg kicsi. De ugyanúgy kis fakkokban ülnek, és ugyanazt a szart árulják mindannyian, miközben alszanak vagy beszélgetnek, esetleg mélyen a telefonjukba merülnek.

A hely másik érdekessége egyébként az volt, hogy ebben az épületben van az iskola ruha bolt (na ezt hogy írják egybe?), ahova bemegy a diák és mint a hadseregnél, mondja a méretét és kapja a ruhát. Etéren bizony komcsik, fegyelem az van. Cigizni viszont tudnak a diákok, mert árulnak cigit szálanként, hol máshol, ha nem a suli udvar sarkán…

A nap további részében volt még helyi kaja, meg láttam tesóm leendő éttermét, aztán hirtelen összeesés alvás jött, a többit majd később.

Nyilván már Mongóliáról kellene írnom, de fontos a kronológiai sorrend, úgy hogy kezdjük az elején, a reptérrel.

Szüleim vittek ki természetesen, időben voltunk, vettünk poggyász jegyet, beszélgettünk, a táblán módosult a gépindulás, 12:50-ről 13:05-re. Ennek ellenére bementem olyan 12:35 körül. Terminálban elkapott egy csaj, ki vagyok hova megyek. Gondoltam valami elirányítós munkavégzésre állították oda, így noha felismerem a kapuszámozást, de nem akartam udvariatlan lenni, hát válaszoltam. DE NEM: Citi Bank hitelkártyát akart velem igényeltetni. Ott, a terminálban. Nem értettem, hogy mi a fasz van? Itt most utazás előtt komolyan azzal basztat, hogy igényeljek nála egy kártyát?

Rövidre vágtam a beszélgetést, mondtam neki, hogy CIB Gold kártyám van. Megértette, még mondta is, hogy fent van a Mastercard váró, arra menjek.

Be is ültem ebbe a Mastercard-os lounge-ba, van ingyen kaja és pia, net, béke és nyugalom, szuper ülőalkalmatosságokkal. Gyorsan írtam mindenkinek egy farewell üzenetet, közben nézegettem az indulás displayt, de valahogy mindig rosszkor néztem rá és már a 16 utániakat mutatta. Nem aggódtam, mert tudtam, hogy negyed órás késéssel indul a gép.

Aztán megjött az én gépem kiírása: 13:05, Moscow SVO, SU 2031 LAST CALL

Feltűnés nélkül azonnal összepakoltam, és angolosan leléptem a kártyásoktól, nagyobb de nem rohanós léptekkel megindultam a kapu felé. Persze nyilván jó messze volt, a terminál átellenes oldalán, viszont félúton jött szembe az Aeroflot alkalmazottja, akitől a csomag jegyet is vettük, hogy rohanjak, ne menjek. Engem vár a gép. Odaértem, sehol egy utas, csak 3 ideges ember a pultnál. Nem igazán értettem miért aggódnak, akkor volt kb 12:50 (az eredeti indulás), tehát még volt 15 perc.

Aztán kiderült, hogy nincs, mert még le se ültem, de már tolták hátra a gépet, szóval tartotta az eredeti menetrendet, a szokásos birkák pedig ugye azonnal beszálltak. Sosem értettem, hogy miért jó a beszállásnál azonnal oda tolongani.

Hát így sikerült elérni a moszkvai gépet.

A gépen persze semmi izgalmas nem történt, szokásos szendvics kaja, ablak mellé csekkoltam online, így végig jó kilátásom volt. Szerencsére tömeg sem volt, így egy hármas blokkban ketten ültem egy para hongkongival. Minden áron közölni akart némi információt, de se magyarul, se angolul nem tudott, csak hadovált, mutogatott és aggódott. Lenyitotta az asztalból külön lenyíló pohártartót, ami olyan vékony, hogy simán eltörhető, és abba kapaszkodva úgy zihált, hogy bármelyik pornófilm szinkronjának jó lett volna. Próbáltam lefotózni, de egyfolytában forgolódott, és nyitogatta a szemeit. Így nem tudtam.

Fotóztam helyette szárnyat, kilátást, már orosz vidék felett. Noha egy órakor indultunk délután, azonban időben mentünk előre fele, vagyis a naplemente felé haladtunk, egész pontosan menekültünk a nap elől az árnyékos oldal felé. Így lett a gép mögött a naplemente, bazi szépen megfestve a szárnyakat. Orosz idő szerint 17:20-kor szálltunk le, ami egészen pontos is volt. Nagyon durva idő volt odakint, hó, hóvihar, eső, szél. Több réteg felhőn keresztül süllyedtünk, aztán az utolsó 1-2 réteg lett izgalmas, mert azon már átjött a város fénye, egészen extrém kinézetett adva a leszállásnak.

Seremetyevo, Oroszország

Érdekes egy repülőtér. A saját bevallások szerint 2x egymás után lett a legjobb reptér, bár az apró betűs részt nem értettem a plakátokon, lehet ők maguk választották magukat. Mindenesetre az biztos hogy nagy, A B C D E F terminálokból áll. Én az F-re érkeztem, de úgy, hogy a gép a D előtt állt meg. Csápon bementünk a lépcsőházba, ahonnan lementünk a buszhoz, ami átvitt az F-be, ahol felmentünk a lépcsőn, ahol teljes biztonsági ellenőrzése volt (nem bíznak a ferihegyiben Liszt Feriben) röntgennel és csomaggal és bomba kapuval.

A terminálon aztán várt rám 2.5 óra bóklászás, amiből 30 perc el is ment, mire a D-re beállt repülőről az F-en kirakó busztól visszasétáltam a D-ről induló repülőmig. A terminálok amúgy nagyon színesek. A legrégibbtől a legújabbig, és a legnagyobb kincs az áram. A konnektorok körül emberek a földön, telefont, táblát és laptopot töltöttek, nekem sem volt más választásom, vadásztam egy szabadot és beültem a földre, töltöttem az eszközöket. Wifi volt, de annyi csak, hogy a Viber ment. Se net, se iMessage. A Viber is csak úgy, hogy saját DNS szervert állítottam be.

Mindeközben romlott odakint az idő, erősebb havazás, havas eső jött, esett a hőmérséklet is. Időben beszálltunk, még én is, igaz megint utolsóként, de szerencsére ez a gép sem volt tele, úgy hogy ismét ketten ültünk csak a hármasban, én megint ablaknál. A rossz idő miatt viszont keringtünk a reptéren, ahol csak sárga villogó autók voltak, pálya takarítók, sima hókotrók, hómarók és a szokásos reptéri járművek. Annyian voltak viszont, hogy rendes dugó szerűen tudtak csak közlekedni. Mi is sorban álltunk a géppel, elnézést is kért a kapítány, hogy még jégteleníteni kell, úgyhogy 1.5 órát még a földön álltunk, aztán kaptunk csak jégtelenítést. Baromi jól néz ki, amikor két teherautó körbe állja a gépet, a tetején egy emelőkar végén ült egy ember és locsolta az repülő szárnyait nyálkás ragadós fagyás elleni ragaccsal. Izgultam is kicsit, mert többször megálltunk egy jégtelenítő csapat mellett, aztán tovább mentünk. A Légikatasztrófák sorozatból pedig emlékszem, hogy a sietősen felszállni készülő kapitányok, akik úgy döntöttek, hogy nem kell jégtelenítés, sorra le is potyogtak idő előtt. Mi nem így tettünk, csak vándoroltunk, mint valami autós a benzinkutak közt.

Innentől már persze unalmas volt az út. 6 óra repülés volt, a késés miatt viszont már világosban érkeztünk Mongóliába, így lehetett látni valamit a tájból. Mikor kezdtünk talaj közelbe érni, olyan volt, mintha valami idegen bolygó lenne, közelebb érve is csak az javított rajta, hogy egy darab út jött keresztbe alattunk, 3 autóval. Körben a hegyek maradtak, ami azért volt vicces, mert egy idő után már magasabban voltak, mint mi, a gép meg továbbra is csak süllyedt. Aztán út út fa bokor jurta antenna beton, leszállás. Kicsit durva volt, de megérkeztem. Innen már csak a bevándorlás és egészség ellenőrzés volt vissza. Ulaanbataar jövök!

A leszállás teljes videója pedig, itt, youtubera feltettem: