27
dec 11

Munka

Immáron 3 hónapja dolgozom életem első igazi munkahelyén. Igazi, vagyis reggel be kell jönni és este haza kell menni.

Csapongó gondolatokból leírom amit tudok.

Nem értem, hogy emberek ezt hogy bírják. Igaz, sokat ront, hogy Budaörsre kell kijönni, de ettől még minden nap korán kelni és időben feküdni, plusz a munka miatt nem lehet elintézni semmit. Nincs napközben ebéd valahol valakivel, nincs mászkálás, ügyintézés. Minden szigorúan munka után, ami 17.00. Ami meg sosem 17.00, mert képtelenség időben felállni az asztaltól. A miért kérdésre pedig az a válasz, hogy félig a 17-kor-kiesik-a-toll-a-kezemből és az érdekeltek közt lenni nem túl hálás. Haza nem mehetsz, mert többet várnak, nyilván te is többet akarsz de közben érdekelt sem vagy abban, hogy tovább maradj. Nem is zártam be a saját érdekeltségeimet.

Furcsa még a struktúra, illetve jelen helyen ennek teljes hiánya. Ezt értem mind emberileg / szervezetileg, mind informatikailag / működésileg. Ilyenek, hogy ki-miért felel, mi alapján teszi amit tesz, vagy milyen gépen honnan mit ment, milyen közös erőforrásokkal. Semmi nincs. 3 fős kis cég működés 30-40 emberrel.

Közben meg azért lennék itt, hogy egy adott részt rendbe tegyek, de nem lehet, mert az emberek a lazasághoz szoktak. Fegyelmezni, meg ordibálni nem fogok, óvodásokkal nem lehet dolgozni. Ezért vagy megváltoznak vagy ki kell rúgni őket. De ezt sem lehet, mert a rendszer is a saját súlya alatt van épp összeomlóban, több alátámasztás van, mint egy düledező pesti bérház falai alatt és erre könnyű rákenni mindent.

Tipikus kézi vezérlés. A baj csak az, hogy lassan egy sugárhajtású gépet kell kézzel vezetni. Elárulok egy titkot: nem lehet.

Eltelt a három hónap. Ma 27-e van. Ez életem első két ünnepek közt irodában töltött napja. A saját céges mókákat nem számolom, mert ugye aki a saját szekerét tolja, az hétvégén is tolja. De nem nagyon emlékszem benti szívásokra.

A bejárást se értem. 9-re szigorúan be kell jönni. Igaz, ezt egy ujjamon megszámolom hányszor sikerült. De ha engednének 1 órát, akkor kb 40-50 perccel kevesebbet közlekednék. De ebben pont nem. Minden más kusza, ez nem.
Ugyanilyen érdekesek a hétről hétre változó jelenléti ívek, most ezt is add, most azt is, most mondd meg hol vagy, stb. Kézi vezérlés. Miért kell tudnia a tulajnak, hogy Pista éppen hol van. Egyrészt bent van, mert máshol nem is lehet, másrészt ha kint van, akkor tudjon róla a főnöke. De a tulaj?
Nem vagyok egy nagy vállalati multi fan, de van az a méret és szitu, amikor már át kell venni egyes dolgokat tőlük, szervezni kell és írni.

Próbálom bevezetni a Redmine nevű csodarendszert, de nem megy. Nagy az ellenállás, nincs rá idő, mindenki fél tőle. Na persze, rend lesz. Egyértelmű lesz (lenne) ki adta ki hibásan a feladatot, vagy ki végezte el hibásan és ki késett vele illetve látható lesz, hogy 3 szóban lett kiadva a feladat vagy rendesen le lett írva a kérés, az esetek, a minta, a megoldás menete, az elvárt működés, stb.

Híve vagyok a kommunikációnak, az egy helyen való ülésnek, de az egy légtér számomra megbukott. Nem tudom a multik hogy nyomják, de valószínű az ott dolgozók annyira bio-robotok, hogy nekik nem gáz. Ez itt egy technológia cég, fejleszt és kommunikál, kevés az ismétlődő feladat, nagy a zaj. Ebben megbukott az openair-office. Fenntartom, hogy ez részben a kézi vezérlésnek is köszönhető.

További vicces dolgok még a megnövő cégnél, hogy egyfolytában balhé van, hogy ki nem mosogatta el a saját szarát. Hát én nem szoktam. Felvetettem, hogy mindenki bead 3.000 forintot vagy vegyen a cég, de kéne ide egy mosogató gép. Szerintük nem kell, így marad az állandó vita. Ami se a tulajéknak, se a munkavállalóknak nem jó, csak rossz ízt ad arra a napra. (Ezek komoly, hangoskodós, konyha bezárással fenyegető balhék.) De miért kell ezt? Egy nettó 90k -s gép megoldaná.
Ugyan ez a WC kérdés, bár itt legalább nem a Húzd le magad után! probléma került elő, hanem a papír törlő és a kapcsold le a villanyt. Én értem, hogy áram és pingvinek, de ez nem óvoda. Sok ember sokféle, ezt nyelje le a munkaadó.
További vicces dolog, hogy úgy kellett kierőszakolni egy nagyobb switch-t, mert nem volt elég csatlakozó, a wifizz felkiáltás pedig könnyű, csak szaggat, és hát mégis csak tech cég. Talán egy 13.000 forintos eszköz megvásárlása és installálása ne legyen már gond. Ugyanez a tonerrel: ne nyomtass, mert ki fog fogyni és kell a könyvelésnek. Ez mindjárt két gond is: nincs rendelve toner és egy darab hálózati nyomtató van, amit csak az ér el aki kibaszkódta magának.

Az olyan dolgokon, hogy a grafikának nem kell a fény, a többinek meg igen és megy a vita, már csak hab a tortán.

Nos, így mennek itt a dolgok.


20
dec 11

ReLoad

Visszatértem!

Valamiért nagyon euforikus érzés tölt el ezen karakterek írása közben, pedig sem celeb nem vagyok, sem népes olvasótáborral nem rendelkezem. Ettől még ez most olyan visszatérésnek tűnik a számomra, mint a Gesztiék Rapülők koncertje, ami előbb volt mint az első.

Írni fogok, sok téma lett közben. A fele nem aktuális, a másik fele már nem bosszant, a harmadik fele meg szanaszét van a telefon, jegyzet (papír), laptop eszközök háromszögén.

A most megírandó posztokkal még csalni sem fogok, nem dátumozom vissza, nem kell keresni se, de majd írok bele dátumot. Lássuk a témákat:

Munka, 365, Fotó, Helikopter, Koncert (Detox, PK), Autó, Motor, Változás

Ezekből lesz 1-1 vagy 1 nagy.


07
okt 11

IPad

Elerkezett az ido. Eddig nem lattam ertelmet. Nekem ne teremtsen igenyt, jo a kis 13-as Macbook. De! Most hogy utalom mar a gepeket es arra a vagodeszkara is egyre tobb hasznos es produktiv (nem cdak fogyasztasra alkalmas) okossag van -nagylevego- es egyre tobb irni valombol, egyre tobbet meg is irok, pedig a nagy gat, hogy utalok potyogni, arra kesztet hogy vasaroljak es ne iphonen baszkodjak. Jo, persze ez is, de azert ezen irni bibliat, felerne a mennybemenetellel.
Varok akciot, karacsonyt aztan eljatszom a MrBean-t es meglepem magam, de meg am!


07
okt 11

Letérdelek

Nincs szerencsem a terdeimmel, az a budos nagy helyzet. Van ugye ez a futasos dolog, ami nem mas mint nemi porc kopas fuszerezve izom gyulladassal. Na de ma meg a motoros nadragom sikerult a masik -jobb- terdemmel a kipufogo leomlo kozelehez erintenem, igy a kulso resze egybol megol adt es osszeegett. A ZESZ-bol kifele jovet vettem eszre. Labamnak ugye nem lett baja, mivel bazi vastag a nadrag. Fakk.


06
okt 11

2 szó a ZESZ-ről

Az a baszd meg, hogy itt dekkolok fent nevezett intézményben 2.5 órája, és valami hihetetlen dolgok történnek itt.

Continue reading →


04
okt 11

Változások

Két Facebook kedvenccel kezdek:
Hív a metal, hív a rock, fémzenénél nem kell jobb!
Ha nem megy: erőltesd; ha eltörik, akkor úgy is ki kellett volna cserélni.

Continue reading →


03
okt 11

Elso nap

Holnap van uj eletem elso napja.

Continue reading →


02
okt 11

Lonely Day

“Lonely Day”

Such a lonely day
And it’s mine
The most loneliest day of my life

Continue reading →


01
okt 11

LOFT

Divat vagy sem, nagyon bele vagyok szerelmesedve a loft lakásokba. Vagyis inkább az ipari szerű lakásokba. Continue reading →


29
Sze 11

WP app

Elmehet a fenébe az iOS -es WordPress App. Ingyenes.

Megírtam rajta életem legjobb írását, amit fotóval kívántam illusztrálni, el is kattant a kép, majd belefagyott. Eltüntet az összes telefonon legépelt gondolat.

RIP