reborn Detox – a punk-rock legenda

Van ez a punk-rock besorolású Detox nevű zenekar. Semmi közöm hozzájuk, nem tudom a történetüket, sose hallottam róluk, aztán egyik barátom egyszer csak ott kezdett el dobolni. Így hát szállítva a technikát az általuk keltett zaj, hang, zene rögzítésére elmentem a koncertjükre és akkor már vittem fotómasinát is.

Budapest

Az első koncert Bp-en volt, Caffe Zappa alatt elterülő Trafik szórakozó ellátó helyiségben. A hangmérnök nem volt munkájának csúcsán így a felvétel egy kettes alát ér csak. A fotók azonban annál jobbak lettek. Én fekete-fehérben adtam le őket először, mert egyrészt jobban szeretem, másrészt a hely rendelkezett piros fénnyel és piros fénnyel. Volt néha más is, de azok sem remekeltek, így a gép szenzora sem tudott ezekkel a fényekkel mit kezdeni. Ez van. Szarból építünk várat. Sikerült is, mert nekem nagyon tetszettek a képek.

Íme a színes és a FF kollázs, klikkelésre megnőőőő:

Győr

Félhulla betegen néhány tabletta bekapkodása után én vittem le a csapat felét Győrbe. A cókmók nálam volt, hátha itt jobb lesz a hangfelvétel. Röviden: NEM LETT. Sőt. A srác próbált állítgatni és tekergetni, de nem sikerült semmi jót összehoznia, ellenben a fotózással, ahol hajlandó volt úgy állítani a fényt, ahogy kértem (már amit tudott azzal a 6 lámpával). Küzdött szegény, mert a lámpáknak 2 féle programja volt, a harmadik elvileg mikrofonra ment, de az csak folyamatos fényt adott, az egyik erősítőnek melege volt, azt folyamatosan legyezte a színpad szélén, közben piszkáltam én is, meg a zenekar is be-beszólt neki, hogy vegyen már vissza itt, ott meg adjon neki. Monitor például nem volt. A hangfalak mögött a színpadon néma csend volt. Érdekes volt.

Cserébe viszont a képek jók lettek. Átmenetileg itt érhetőek el. Aki pedig a Detox-ra kiváncsi, az ebbe az irányba klikkeljen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük