Természetesen győzött a lustaságom, illetve volt egy darab egyéb érvem is, hogy ne írjak, de most újra.
Lement a Sziget. Rövid válaszként a nagyon jó volt adható. Hosszabban kifejtve, leírósan az alábbi történt…A vasárnapi technikai összeszerelés, mely kb. 1-2 órának indult, egy éjjel egyig tartó szenvedés volt. Mindenki rohangált, valaminek mindig volt baja. Ilyen volt például, hogy a projektor annyira magasan volt, hogy nem vette a távirányító jeleit, így valakinek fel kellett mászni bekapcsolnia. Aztán ezt minden nap megismételni. Össze kellett lőni a LED falakat, hogy lehetőleg a panelek a kép jó részletét jó helyen mutassák. Hiányoztak még a lámpa vezérlések, a külső LED panelek vezérlése, aztán az én cuccom, a laptopok jeleit fogadó, osztó megoldás. A vége az lett, hogy egy videó átalakító okos és olcsó kínai cuccal – egész pontosan kettővel – lett megoldva, hogy a laptopok képe kijusson. Ennek a cuccnak a bemenete egy VGA, amiből kiad SVIDEO, COMPOSITE, VGA jelet. USB táplálja, így elvan minden gond nélkül. Ez adta a képet a keverőnek, az pedig a projektornak illetve a LED fal vezérlőknek. Utóbbiak olcsó kínai cuccok voltak, mégis volt rajtuk az összes létező videó bemenet, amiből aztán egy darab UTP lett és azon vezérelte az összes panelt. Okosan van összerakva.
A nagyszínpadon is LEDek voltak háttérnek, csak méhsejt alakban és elrendezésben. A telepítéskor fehér alapon nagy számok vannak, amiből a vezérlő szoftvernek meg kell rajzolni (drag”n”droppolni) az elhelyezkedést és az már tolja is rá a képet.
Ennyi volt a vasárnap.
A kijutás minden nap két-keréken, háton a hátizsák, meg a sok sok műszaki cucc, ami a Sziget végére iszonyat hátfájást és érezhető lábizom növekedést eredményezett. Ehhez persze hozzájárult, hogy néha nehéz potyautast szállítottam a vázon, ami rontott mind a gördülési ellenálláson, mind az amúgy is kényelmetlen üléspozíciómon.
Hétfő:
Nem tudom másképpen írni, egy általános DJ játszott. A klasszikus rádióban is hallható friss, ismert, ugrálós számok. Nincs benne kockázat, nagyjából mindenki tudja élvezni, pláne sok sok pia és a nagy koncert után, úgyhogy ment. Csak nem volt benne semmi. Lement az este, lepróbáltam a 2 laptop 1 keverő esetét és megállapítottam, hogy néha a Mac is fagy. Vagyis a gép nem, csak a VJ szoftver. A baj a sokféle codec-el van, aminek mindegy, hogy osx vagy win. Ha szar, akkor itt is – ott is szar. Konkrétan.
De visszatérve a hétfőre, más nem történt.
Helyszín:
Ez volt a Nescafé, 3in1 GameZone színpad. Volt itt kávé főleg, meg kaja pia természetesen, kiülő, beülő, xboxok és maga a színpad. Kávé persze ingyen, pia attól függően, hogy ki volt a pultban :)
Kedd:
Szünnap. Pontosabban rocky este volt, amire nem kellett menjek, mert úgy gondolták – helyesen – hogy erre nem kell vetítés. A színes lámpák bőven elegendőek.
Szerda:
Golyó nevű győri ember volt a DJ. Rockosabb vonalat képvisel, így ezen számok, azok feldolgozása és mindenféle kicsapongás volt. Rage against the machinetől, a Prodigy-n át, egészen elment Madnessig. Utóbbinak persze a leghíresebb száma volt. Ez az este már rendben volt. Ittunk finomakat, jól éreztük magunkat és valami baromi jó vetítés ment le.
Megjegyzés:
A pult felállása a következő volt:
Középen a DJ. Kb. 70cm magas emelvény, annak az elején voltak a plazmák, rajta lejátszók, laptopok, decibel mérő. Azért írom, hogy érezhető legyen, hogy ez egy jól látható, egyértelműen azonosítható DJ pult volt. A csávó fején meg volt persze füles.
Tőle jobbra volt a két fénypult. Sok tologató, meg tekergető. Itt volt még a keverő és a két erősítő illetve a Sziget által biztosított limiter, ha hangoskodnánk, és ez mind egy toronyban. Ettől jobbra voltam én. Két laptop, egy kisebb torony a keverővel, szünet, majd ismét torony a panelek vezérlőivel. Egyéb konténerek, dobozok, pult vége.
Ennek ellenére folyamatosan hozzám (vagy a fénypultoshoz) jöttek kívánni a népek. Ami a sokadik ember után már csak annyi volt, hogy ha valaki oda-kezdett-hajolni, akkor csak mutattam balra, hogy tőle. Odament fénypultos emberhez, az meg szintén mutatott balra, kicsit felfelé, hogy tőle. Ha nagyon untuk akkor néha meghallgattuk mit akar aztán el is ment. Szegény.
Csütörtök:
Ez volt a legnagyobb buli napja. Mr. főnökünk, szervezőnk személyesen a mini Sony laptopjával felállt a pultba, majd belekezdett pontban 23.00-kor a nagy-koncert végén. Ez is vicces volt, mert én már 22.30-körül kiraktam videókat (színben a nagyszínpadhoz aktuális fényeihez hasonlót) ami az adott szám ütemére játszódott, így akik akkor még a tánctérre kirakott padokon ültek csak néztek, hogy mi van. 22:59-kor lement a koncert. Mi belefogtunk, de azok visszajöttek még 2 nótára, így leálltunk. De aztán tényleg mi jöttünk, padok fel, emberek le, csak nem ebben a sorrendben és hirtelen ott termett, mint eddig minden nap, az óriás tömeg.
Lett is buli. A pop-uláris számokkal indult, majd az ismert nem túl régiek turbósítva, aztán a klasszikusok (Enya-Prodigy, Metallica, stb), tömeg lett szépen. Mivel a főnök volt szolgálatban így érkeztek is a finom piák, mentek is a helyükre, aminek a drum’n’bass-es részre (kb. hajnal 2-3) az lett a vége, hogy sokáig mentek a loopok és ott ugráltunk a DJ mellett. DJ, világító ember, meg én, illetve néha az egyik pultos szőke. Volt is tombolás előttünk. A leosztás az lett, hogy durva résznél én durva videókat toltam, ami egy vicces cigivel már tuti KO illetve olyan vibrálás volt hogy nagyon. A legtöbb idő a dj pultban ment el, főnök zenélt én meg ugráltattam a népet. A rögtönzött koncepció az volt, hogy körbe adtam a baseball sapkám és akin volt valami, az odajött a pulthoz és feladta nekem. 10 perc ugra, aztán visszakapta. Ennek nagyon örült mindenki, úgyhogy adták is szépen. Volt ott szalma kalap, surda kalap, sima kalap, átlátszó napellenzős gumicsík és hasonlók. Jöttek oda lányok, hogy akkor most az egyiknek szülinapja van, akkor boldogság és közös ívás volt ezen alkalomból, volt aki a napszemüvegem vette le és volt aki adott pénzt. Lerakta a pultra. Otthon derült ki, hogy német márka. Még később pedig azt is észre vettem, már másnap, hogy biza egy nagy fasz a vízjel benne és a többi képpel is valami nyomda hiba van. Fun. A szuper napszemcsim viszont kölcsönkérve maradt egy francia embernél. ÉS! Nem hittem, de másnap visszahozta. Hát ez volt a csütörtöki buli. Másnap még jöttek is kérdezni, hogy mikor lesz drum’n’bass rész és tombolás. A tombolásról jut eszembe, hogy akkora ugrálás ment, hogy a tetőre függesztett projektor lekókadt az egyik vadabb ugrálásnál, úgyhogy csak félig tolta a vásznat képpel.
A zenén kívül volt még egy tömeg ott tartó. Ez pedig az éjfél után érkezett vihar. Röviden leírható hogy jött: hirtelen. Pontosabban: semmi-semmi-semmi-leszakadazég-semmi-semmi.
Egyszer csak óriás szél támadt, kilendült a vászon, a ledfal, a hátfal függöny és 82 villám majd zuhany. Óriás. Persze azonnal tető lentebb ereszt, egész addig hogy a ledfalak felüljenek a talajra, függöny szét, laptopok behoz, letakar. Ezzel kicsit elkéstem, mert a Mac kapott egy jó adag homokot a széllel, aztán raktam csak el, az IBM végig kint volt, lehajtott tetővel, letakarva. Pultokat is takarni kellett, elment az áram is, de csak részben így volt egy rész, amikor csak zene volt, fény nem. Mindenki a villámtól félt, jöttek az őrök, de aztán abban maradtunk, hogy nem tudsz mit mondani az embereknek, hogy kimenjenek a szakadó esőben. Aztán elállt. Egész gyorsan. De addigra beázott a piapult világítása, így csak mi álltunk helyre. De olyan családias lett. Egész alacsony tető, csökkentett üzemmódú fények, zseblámpával eladó pultos lányok, tomboló tömeg.
Aztán reggel 6-kor hazatekerés, át a sáros, felázott szigeten, aztán végig a vizes úton, sárvédő nélkül. Jól néztem ki. Snitt, alvás.
Péntek-szombat:
Nem kapnak külön leírást, mert ismét Golyó illetve egy új DJ érkezett. Lementek az esték, volt kis eső, de különösebb történés nem volt.
Vasárnap:
Végre egy olyan nap, amikor körbe tudtam nézni. Baromi nagy a Sziget, ez megállapítható. A medúza hely nagyon zúzós. Volt cigány sátor, véradás, Dreher in the sky, meg 24 méter magas kilátó. Van is kép, belinkelem: itt
A buli ezen a napon sem volt különösebb. Tombolás és evés ívás, félig pakolás, lévén utolsó nap, úgyhogy tömeg persze, meg hajnal felé egy jó adag eső. Csak úgy zárásra, meg hogy hazafelé szintén vizes legyen minden. Jó volt hétfőn hajnalban már hazaérni és összeesés. Aznap a munka teljesen kimaradt, pihenés volt, meg a hátfájás, mert ezen a napon mindent haza kellett vigyek, lehetőleg egy körben. Mik ezek?
Táskatartalom:
- IBM Z60m laptop, táppal 5kg
- Apple Macbook Pro, táppal, 3kg
- Videó konverter, dobozban, 0.5kg
- Hosszabbító, sokamperes, 0.5kg
- Canon A590 fotógép, 0.5kg
- Canon 40D + kép optika + grip: 4kg
- egerek és egyebek: 0.5kg
- Pulcsi, pia, mobil, pénztárca, izé: 0.5kg
Így lett ez 14-15kg, egy Lowepro hátizsákban, napi munka után hajnalig VJ-zés, buli, aztán hazacipel, 1 hétig.
Isteni volt.