Az esőben motorozásról

Röviden: nem jó.

Kicsit hosszabban kifejtve, azonban de. Jó. Tegnap minden alkalommal, hogy motorra ültem azonnal elkezdett esni. Az egész nap úgy kezdődött, hogy irodába menet csak az Oktogon és a Blaha között esett. Nem volt egy zebrányi szélesség az esik – nem esik közt. Ez megadta az alaphangot, de ez jó hangulatot adott, mert a körúti motorozás jó, majd később elmesélem miért. A lényeg itt most a hangulat.

Délután ki kellett menjek Egér útra, majd onnan Érd csodálatos (nem) városába. Odafele menet csak szemerkélés volt. Ez is jó volt. Nem zavart, az Egér út, a 7-es, a kamara-erdei kanyargós rész is a szokásos tempóban ment, kénytelen kelletlen a szembe sávban, mert a magyar átlag autós eső láttán úgy ijed meg, mintha nyakon basznák ha negyvennél többel megy. Dolgom végeztével irány vissza Bp. Na – és itt értünk el a csúcshoz – mert visszafele ó-r-i-á-s eső volt. Fáztam, siettem, így igen nagy tempóval jöttem visszafele. Ez a nagy tempó, belenyomta a kabátba, nadrágba, pulóver-pulcsi, alsó, zokni, csizma (volt még rajtam valami?) a vizet, amivel menet közben nem volt baj, de amint megálltam a régi irodánál a jó kedvből szar kedv lett, mert minden hideg volt rajtam, vízben ültem és le akartam venni. Kb. 5 perc várakozás után Bulldog is készen állt, így sokat nem tudtam ezen agonizálni, indultunk is új irodába.

Éééés itt jön a lényeg, a városi akármilyen esőben való motorozás jó. Mert kicsi távot teszel meg, aztán veheted le a vizes göncöt. Remek dolog nyitott bukóval friss esővel zuhanyozni és még jobb dolog, hogy az álló sorok közt Te vagy a király. Egyszerűen awesome. Ez volt tegnap is. Hengermalom, Szerémi, Lágymányosi-híd végig állt, mi pedig kettesben, finoman, vizes arccal, vigyorogva mentünk az unott ablaktörlőző, párás ablakú álló autók közt, amelyikben egyesével robbantak fel az emberek az idegességtől. A legnagyobb bajunk az volt, hogy mindenki húzódott le és nem győztük köszönni.

Azt azért tegyük hozzá, hogy most remek a gumi hátul, így esőben sem probléma a felfestés, a kigyorsulás. A fékezésről ez már nem mondható el, mert az első gumin minden van, csak profil nincs. Erre még rájön a külön izgalom, hogy az autóval ellentétben a motor féktárcsáit és fékeit egy-az-egyben éri az eső így egyből lehűlnek, vizesednek (az autóé ugye a kerék alatt-mögött-benne bújik) és sok nem fékezés után a jól megszokott harapó fék inkább valami rossz Suzukis takony fékre hasonlít, értsd: húzod és nem csinál semmit, Te meg izgulsz, aztán húzod még még még, majd hirtelen megjön a fék, mert leszárítja a súrlódás, aztán meglepődsz. Persze ügyes és okos motoros lévén erre számítasz, tudod hogy így van, ettől még nagyon rossz.

Így másnap egyetlen egy dolog a probléma, hogy a ruháid megszáradjanak, mert nincs annál rosszabb mint vizes-nyirkos hideg ruhát felvenni, úgy hogy hideg van. Napos időben nem gond, de hogy most napokig csak esik.

Ettől még: esőben motorozni jó.

Tags: , , ,

16 comments

  1. a bekezdés elejétől a végéig sikerült meggyőznöd magad arról, hogy mégiscsak jó esőben is? :)

Hozzászólás a(z) oni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük