Kis picsa
by sT on augusztus 26, 2010
Nyilvánosan – itt, mivel senki nem alig olvassa – kérek apró bocsánatot egy szőke kis picsától. Történt ugyanis, hogy meg akart ölni. Nem szándékosan, hanem klasszikus gondatlanságból elkövetett gyilkosság lett volna. Na jó, talán nem haltam volna meg, bár amennyi (…)
Velence
by sT on augusztus 26, 2010
Kollégás-munkás hétvégének indult, majd ügyes szervezés nem szervezés után baráti hétvége lett. Vagyis a szokásos összetételű három alapbarát plusz egy fő, akit a háromból kettő ismert. Motorok a garázsban maradtak, cserébe mindenki kényes – kényelmes sokat pakoló lett. A formánkat (…)
Vasúti sínen játszadozás
by sT on augusztus 26, 2010
Különösebb kommentár nélkül, jött az ötlet, hogy ha már ott a sín, kezemben végre egy videó rögzítésre alkalmas kamera, mellesleg ingyen is volt, akkor próbáljuk ki. Tegyék a vonat alá, mellé, akárhova. Gond volt a rögzítés, elviszi -e a menetszél, (…)
Nem lesz ez ám fotós blog
by sT on augusztus 26, 2010
Nem bizony. Ez már akkor kiderült amikor ezt a minimál sablont kiválasztottam. Ebbe egyszerűen nem illenek bele a képek. De. Néha lesz kivétel. Most például ez a BMW 320xd fotó, és azért, mert itt a jobb oldalon megjelent és megtetszett. (…)
Sziget videójáték
by sT on augusztus 25, 2010
Ami jó volt még a Szigetben az a kijutás. Ugye keró volt a játékos, nem saját, jó béna, nyikorgó nem fogó fék, műanyag fékkar, stb. Meló után ki. Hátsó bejáraton be, már tudták kivagyok a fékek csikorgása miatt, persze a (…)
Néhány szó az M7-ről
by sT on augusztus 24, 2010
Mindenki bassza meg aki: a) nem ismeri a jobbra tarts intézményét b) középső sávban megy 90-el c) nem tudja mire való a jobb szélső sáv. Egyszóval bassza meg az, aki nem megy ki a szélsőbe. És nincs csak, vagy mert, (…)
Sziget – beszámoló röviden
by sT on augusztus 23, 2010
Természetesen győzött a lustaságom, illetve volt egy darab egyéb érvem is, hogy ne írjak, de most újra. Lement a Sziget. Rövid válaszként a nagyon jó volt adható. Hosszabban kifejtve, leírósan az alábbi történt…
Unalmas VJ sztori folytatás – videóval
by sT on augusztus 11, 2010
Rövid beszámoló következik, mert már unom, annyian kérdezték: Természetesen nem sikerült időben elindulnom, pedig rengeteg volt még a kijutás előtt az intézendő task. Ott kezdődött, hogy sok idő ment el A projekt irodában, ez okozta a késést. Innen hazaszáguldoztam MT-vel, (…)
Itt kezdődik a VJ karrierem
by sT on augusztus 9, 2010
Van itt nekem ez a VJ-zés dolog. 2008 nyarán kezdődött a Fecske teraszon. K nevű ember mesélt, hogy milyen szoftver, milyen helyek, milyen videók, honnan, hogyan, mennyiért. Szóval beavatott én meg nagy izgalommal hallgattam. Most már így utólag persze tudom, (…)
Vihar – 8:30, 9:30
by sT on augusztus 6, 2010
Azt gondolom, kijelenthetjük, hogy mindenki abba hagyhatja a szelektív hulladékgyűjtést, a villanyautó fejlesztések leállhatnak, újra indíthatjuk a fosszilis erőműveket és annyi freonos hűtőt gyárthatunk amennyi akarunk. Mert ennek a bolygónak már befellegzett. Az elmúlt 30 évben nem láttam ilyen vihart, (…)